Hit. Egy szó és mégis mennyi dolgot jelent. Talán túl sokat. Valakinek a reményt, valakinek a boldogságot, valakinek az élet értelmét, és van, akinek mindazt, ami ellen küzd.
Most biztos arra gondolnak, hogy a vallásokat utálom. Nem, legalábbis nem egészen. A vallások a hit(ek) kiterjedtebb formái. Szabályokkal, korlátokkal, határokkal.
Kérdem én: miért olyan reményvesztett az emberiség, hogy az élet értelmét egy felsőbb hatalomhoz köti?! Talán ez a közös az emberekben: a haláltól való félelem. De miért? Miért félünk attól, amit nem ismerünk? Amit nem ismerünk... Mennyi ember lelte már halálát azért, mert olyat tettek, mondtak, vallottak, állítottak, amitől a többség azért félt mert nem ismerte... Vajon jobb most nekik odaát? Ha egyáltalán van olyan... Az egész egy mocskos vérrel és könnyekkel itatott ördögi kör. Talán ez maga az élet? Kiderül valaha? És miért van az, hogy ezek a kérdések csak minket, embereket foglalkoztatnak? Vajon az állatok nem elég értelmesek ehhez vagy ők már tudják a választ? Talán ők értik az élet értelmét, és ezért nincs szükségük szabályokra, határokra. Az értelem, az emberiség ereklyéje és rabigája. Tudni akarunk mindent, de mindig csak kérdezünk. Csodákra várunk, pedig aki belekóstolt a való életbe, tudja, hogy olyanok nincsenek. Hatalomra vágyunk, pedig tudjuk, hogy vér fog tapadni a kezünkhöz. Többet szenvedünk attól, amit meg sem kapunk, mint attól, amit elveszítünk. Ilyenek vagyunk mi. Magunkkal vagyunk megátkozva.
Legutóbbi hozzászólások