Armador oldala

Andalító vágy,Mi érted kiált,Te sötét angyal.Bontsd ki hát szárnyadÉs suhanjVégtelen kacajjal!S a sötétség eltűnikCsillámló ködbenA vágy megmaradÖrökre szívemben.Ne légy vak angyal,Lásd most biztosanSötétben szeretlek,Bolondul, magányosan.Ha olvasod e sorokat,Síromon…

Margóra vetett sorok,Ti elfeledett korok,Letűnt gyöngyei,Bár csillogásodNem csillapítja semmi.Mégis arra kérlekKöltészetem gyöngye,Légy hát velem mindigE sorokban örökre!

Csábítasz jóra,S rosszra egyarántBűn és kárhozatEgyetlen cimborád.Én így érzem,S tudom - tévedekEz csak kétség,S gyerekes rémület.Költőnek tartasz,Pedig ember vagyok;Tárd ki hát karod,És lásd, tiéd vagyok.Tudom e sorokEgyszerűen hatnak,Ezért nincs itt helyePusztító…

Szótlanul az éjszakában,Mint lenge fuvallat.Elindulsz, s őszi szélPirongatja arcomat.Talányos vagy, mi tagadás -Sosem mondtam ellent.Gondolatok széjjelszórvaÚgy érzem ez kellett.Nem függ össze többéA jó, s szép szó.Nincs menekvés innen,Te sötét csábító.

Vörös rózsa, ki szirmait kibontja,S lelkét legbelül ködfátyol borítja,Nem kérek választ - e kérdésre nincsen.Hát légy örök múzsám,Egyetlen, szép kincsem.

Mélyen szántó gondolat,Mint irdatlan erényMegszáll, s nincs többéMegtévesztő remény.Miért kínzol engem,Te mocskos ábránd?Elevenen elégetFelizzott máglyád.Bár tudom, néha én isJátszadoztam veled,De szenvedésem, kérlekIlyen rosszá ne tedd!

Becsapták, s kihurcoltákA sötétség földjéről.Megölték, és álarcátElvették e hőstől!Hős? Ugyan! Nem az,Eldobta a támaszt,S most ezér' bánkódik a gaz!De a szándékát díjazd!S már bánja ez a bitang,Hogy mohó és elszánt volt.Az élet már elillantS dörren a colt.Hát ennyi…

Túl a hegyen, völgyön át,Érzem a  szerelem illatát,Mit felém fújt az őszi szél,Hát kövesd, fuss, ne félj!Messze van még, ó, a hajnal,Csábít engem víg kacajjalDe kedvesem ölén helyem,Ott álomra hajthatom fejem!S hallhatjuk e nagy világMinden búját, s baját,Szívünket az…

Van egy lány Ki szívem lantján Pengeti a húrokat. S nem is sejti Mily nagy kínokat, S gyötrelmet okozhat. De nem ő - ki más -, Ha nem e szív hibás, Ki e lantot befogadta, S lelkét egy költőnek adta, Ki e sorokat most álmosan, Írja, oly magányosan. De nem kér érte egyebet, Sem…

Tovább léptem, s így leszek közel, De szép szemed így is csak feltüzel. De Sappho lelke adhat közelséget. Végzem hát a költői kötelességet. Oly sok elveszett gondolat, mit kutatok, De ez mind csak hozzád vezet. Örök feledést mégsem kívánhatok. Ilyen hát a szerelmes végzet.